Vizsgarendszer

A Wing Tsun Transylvania Egyesületnél a vizsgarendszer szigorú követelményeken alapul. Célja a technikai fejlődés minél hitelesebb igazolása, garantálva ezáltal a megszerzett fokozatok értékét és komolyságát. Nálunk egy-egy szintlépés olyan kihívást jelent, melyet rengeteg gyakorlással, kitartással és a helyes hozzáállással lehet csak kiérdemelni.

Szigorú feltételek és felkészülés

Vizsgát kizárólag az Egyesület hivatalos vizsgaszemináriumain lehet tenni, amit évente csak kétszer szervezünk meg. Míg a harcművészeti életben előfordulnak olyan rendszerek, ahol 2-3 hónap elteltével, vagy egyetlen hétvége alatt akár több vizsgát is le lehet tenni, nálunk a fokozat megszerzéséhez komoly munka kell. Kiemelt célunk megelőzni a felszínes haladásból fakadó hamis önbizalom kialakulását. Ezek az időkeretek garantálják, hogy a tanítványoknak legyen elegendő idejük megalapozni a megszerzett tudást.

A Wing Tsun Transylvania Egyesületnél a diákoknak minimum 6 hónapot kötelező várniuk és készülniük két vizsga között, egy vizsgaszeminárium alkalmával pedig csak egyetlen fokozat szerezhető meg.

A részvételhez további elvárásoknak is meg kell felelni:

  • A tanulónak az aktuális fokozathoz tartozó tananyagból magabiztos és felkészült tudást kell mutatnia. Amennyiben a felkészülés hiányos, vagy a vizsgaanyag bármely szegmense túlságosan is bizonytalan, a vizsgára való jelentkezés nem engedélyezett.

  • Alapfeltétel a kötelező edzésszám teljesítése, valamint a folyamatos aktív jelenlét. Két vizsga közötti edzésen való minimum jelenlét: 40 alkalom

  • A vizsgán való részvételhez minden esetben az oktató előzetes jóváhagyása szükséges.

A vizsga menete és értékelése

Az esemény zártkörű, ami megőrzi a vizsga fókuszált és szakmai jellegét. A vizsgázóktól elvárjuk az Egyesület hivatalos uniformisának viselését, a pontos megjelenést , valamint a Kwoon Etikett szabályainak betartását.

A tanítványok teljesítményét a vizsgabizottság kötött pontozási rendszer alapján, rendkívül alaposan értékeli. A vizsgáztatás során kiemelt figyelmet fordítunk a személyes felmérésre. Minden tanítványnak egyénileg, közvetlenül a vizsgabizottság előtt kell számot adnia a tudásáról, így garantáljuk a részletekbe menő elemzést. A felmérés egy komplex folyamat, amely próbára teszi a fizikai és mentális felkészültséget egyaránt:

  • Elméleti tudás: kezdőknek Kwoon Etikett és a Wing Tsun alapelveinek ismerete.

  • A formagyakorlatok és technikai sorozatok pontos és folyékony bemutatása.

  • A tanult technikák dinamikus alkalmazása: A tanítvány nem a vizsga alatt bemutatott gyakorlatokat kell utánozzon, hanem több fajta támadások ellen kell tudnia alkalmazni a tanult technikákat.

  • Küzdelmi (sparring) feladatok védőfelszerelésben. A tanítványnak már kezdő szinten tudnia kell alkalmazni a technikákat, akár véletlenszerű támadások ellen is.

A sikeres vizsga a technikai érettség és a kitartó munka hiteles igazolása. A nálunk megszerzett fokozat garancia arra, hogy a tanítvány a tanult technikákat a saját szintjéhez megfelelően elsajátította. A teljesítmény elismeréseként minden sikeresen vizsgázó egy kiváló minőségű diplomát vehet át, amely méltó bizonyítéka a befektetett energiának. A szigorú vizsgakövetelmények teljesítése miatt a tanítvány valóban büszke lehet arra, hogy elérte a következő fokozatot. Aki ebben a rendszerben szintet lép, az pontosan tudja, hogy a fokozatát nem csak úgy megkapta. Ez a mérföldkő egyben új kaput nyit a harcművészet mélyebb ismeretei és komolyabb kihívásai felé, tovább vezetve a tanítványt a Wing Tsun útján.